Rangos ellenfelek társaságában mutatta be a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon a helyi műsorközlő a döntőbe bravúrosan bejutott 21 éves, utánpótláskorú Márton Anitát a Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club versenyzőjét, a mezőny második legfiatalabb tagját. Az Európa-bajnokság első női döntőjében nemcsak a dobogóért, hanem a további helyezésekért is változatos versenyt vívtak a súlylökő hölgyek.

Márton Anita teljesítette célját
Eperjesi László tanítványa dobásról dobásra javított. Márton Anita 17,28 - 17,53 - 17,78 dobásokkal jelentkezett a döntőben. - Ez volt az első olyan versenyem, hogy egy nap kétszer kellett löknöm - mondta Anita. Hozzátetette: számomra egy új helyzet volt. A selejtező után pihentem, próbáltam lazítani. Örülök annak, hogy döntős lettem, az volt a cél, hogy 12-be kerüljek. Az is jó volt, hogy folyamatosan javítottam, de azt sajnálom, hogy nem tudtam 18 méter felett lökni, mert bennem van. Kicsit fáradtak voltak a lábaim. A probléma az volt délután, hogy a végén nem maradtam igazán hátul. Természetesen nagy öröm számomra, hogy ilyen rangos versenyen résztvevője lehettem - összegezte az eredményes napot Márton Anita.
Tóth Sándor, a Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club ügyvezető igazgatója óriási sikerként jellemezte Anita világverseny szereplését, hiszen utánpótláskorúként a döntőben sem ijedt meg a felnőtt világklasszisoktól.
A döntő a kelet-európai országok nagy fölényét hozta, az első öt helyen fehérorosz és orosz versenyzők végeztek; győzött - majd egy méterrel megelőzve a második helyezettet: Nagyezsda Osztapcsuk/BLR - 20,48 m
|
Cikkek
|
|
| Legfrissebb | Népszerű |
|
|
| Legújabb | Vitatott |
|
Hozzászólások |
|