„Közös munkánk, értékeink, hagyományaink ápolása a jövő záloga, hiszen Békés megye mindannyiunk otthona, és számunkra ez a szűkebb haza Telekgerendás" - fogalmazott Medvegy Mihályné a helyi művelődési házban. Telekgerendás polgármestere csütörtök délelőtt elmondta: a település 66-ik színhelye a megye képviselő testülete által szervezett Otthonunk Békés Megye rendezvénynek.

Medvegy Mihályné (képek)
A mintegy 1600 lélekszámú Telekgerendás Békéscsabától körülbelül 12 kilométerre fekszik, a Szeged felé vezető út mentén. A baloldali bekötőúttal szemben egy csinos lány integet. Gerendást szántóföldek határolják, s maga a település takaros, gondozott.
- Telekgerendás fiatal, hiszen 1952-ben alakult községgé - kezdete köszöntőbeszédét Medvegy Mihályné, majd hozzátette: a települést életét mindig a mezőgazdaság és az ehhez tartozó tevékenységek határozták meg.
A polgármester asszony kitért arra, hogy a mezőgazdasági üzemek átalakulása jelentős változást hoztak a foglalkozottságban, és a munka nélkül maradottak nagy része Békéscsabán dolgozik.
Balogh József, a Békés Megyei Önkormányzat térségi tanácsnoka szerint olyan korszakát éljük a történelmünknek, hogy megjelent a falvak körül a népességfogyás veszedelme.

Tetőpontra rúg a hangulat (fotók)
- Ha nem a török vagy tatár hordák akarják elpusztítani a falvainkat, hanem az a kormánypolitika, amely városlakó nincstelenné akarta változtatni a falusi lakosságot. Pedig a társadalomkutatók bebizonyították, hogy a falvak az igazi genetikai bázisai a népeknek - tette hozzá Balogh József.
Dr. Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója rövid, megyeáttekintő beszédében megemlítette: Telekgerendás múltja lényegesen nagyobb időintervallumot ölel át, mint az 1952-es hivatalos dátum.
Ezt követően Telekgerendás képviselő-testületének soron kívüli ülése következett a polgármesteri hivatalban; valamint aki a művelődési házban maradt, az a Békés Megyei Jókai Színház szervezésében egy tudományos-fantasztikus gyermekműsorral gazdagodott.
Hiszen Mészáros Misiék nem autóval, hanem helikofferrel érkezetek Telekgerendásra.

Újra itt van a nagy csapat: Tomanek Gábor (b); Nagy Erika és Mészáros Mihály (képek)
Balogh úr, Balogh úr, a társadalomtudósok nem genetikai kérdésekkel foglalkoznak. Ne tessék már marhaságokat beszélni!