Vajon mit csinál az ember, ha a szomszédja történetesen egy író. Minimum egy interjút készít vele a liftben, ugye? Majdnem. A 2008-2009-es színházi évadtól Békéscsabán tevékenykedő Zalán Tibor tollforgató-dramaturggal többek között az új munkájáról, az Askáról beszélgettünk a Jókai Színházban. A teátrum folyosó setétjéből, olykor megszólalt (bár nem kértük meg rá) egy öblös hang is: Merő Béla rendező-kolléga, szerzőtárs, de leginkább kebelbarát.

- Hogy telik egy napod?
- Általában baromi álmosan kelek fel, mert ugye későn fekszem le... aminek nem az az oka, hogy az ember piál és csajozik. Történetesen a csabai éjszakáim Merő Bélával telnek, akivel folyamatosan dolgozunk. Azonban amikor az ember hatkor kell, mert nyolckor tanít...
Merő Béla: Tibor, a titkárságra kell menni! Tibooor!!!
Hallottam! Szóval a tus alatt próbálok felébredni. Az egyik kezemben a kávé, a másikban meg a jegyzetek, és azt nézem, hogy épp mit fogok leadni a gyerekeknek. Tehát délelőtt tanítok, aztán bejövök a színházba, este megnézem az aktuális darabot. És amikor minden lecsendesedik, akkor Bélával elkezdünk dolgozni.

- És mi történik akkor, ha az ihletfronton beüt a krach?
- Az igazság az, hogy a darabírás és az ihlet nincs köszönőviszonyban egymással. Az ihlet a vershez kell. A prózához ötlet, a darabhoz meg dialógus és konfliktus szükséges. Például most fejeztem be az Askát, amely Ivo Andrics három oldalas didaktikus meséje. (A mesejátékot majd januárban, a szerb kultúra hónapja alkalmával tűzi műsorra a színház - S.T.) És ebből egy két rövid-felvonásos játékot kellett elkészítenem. Szóval, az adaptáció nem ihlet kérdése, hanem az ember elkezdi az anyagot szerkeszteni, merít a tapasztalataiból, amelyek azért csak-csak felgyülemlenek az évtizedek során benne.

És ha például egy darabban leülni látszódik a szöveg, elbágyad a cselekmény, akkor a szerző dalokkal, táncokkal segíti, egészíti ki a mondanivalót. Gyerekdarabban ez különösen működik, ellenőriztem ezt régebbi munkahelyeimen (tizenegy évig dolgozott a fővárosi Kolibri Színházban, két évet töltött a Griff Bábszínházban, Zalaegerszegen - S.T.), amikor már lankadni látszik a figyelem, a megszólaló zenére ismét erőre kap a nézőtéri érdeklődés.

- Azonban olykor a szimpla szavaidnak is vannak áthallásai. Többek között a Rab ember fiaiban megszólítottad a deszkákról, a most folyton interjúszaggató Merő Béla barátodat: merő mélabú...
- Ahogy Hitchcok is megjelenik a saját filmjeiben egy villanásig, úgy az enyémben is csak egy flash volt ez. Ezt a nézőnek nem kell megérteni, ez csak egy üzenet a cimborámnak, akivel itt tengetem az életemet. Egy kis fricska, egy baráti ugratás volt. Slussz. A szöveget nem zavarta. Egyébként, nem vagyok meggyőződve arról, hogy én írtam az ominózus szöveget, és nem Jancsik Feri bucherálta bele a mondókájába, akinek szintén barátja Merő rendező. Annyi minden változik, történik egy próbafolyamat során, az ember nem ülhet ott folyton a szövegkönyvével, el is romlana a szeme...

- Életed a játék. És vice versa. És én például a '85-ös Szép versek című kötet gerincén találkoztam veled először, persze csak virtuálisan. Mennyire játszhattál akkoriban, a Három T végső fázisában?
- Bizonyos szempontból sokkal jobban éreztem magamat, mert huszonnégy évvel fiatalabb voltam... Nem poénnak szántam. Azok még a klasszikus idők voltak, amikor fiatalságomból adódóan nagyon szerettem írni, teli voltam mondandóval, leírandóval, megjelentetendővel. Nekem a hátamon fát is vághattak abban az időszakban, teljesen mindegy volt, hogy mi is történik körülöttem, fontosabb volt, hogy én történjek meg, mégpedig folyamatosan. Ahogy visszaemlékszem, akkoriban egyfolytában dolgoztam.

- Akárcsak...
- Akárcsak most. Csak most megrendelésre írok, és néha még meg is ijedek magamtól, mert...

- És épp ezért nincs olyan, hogy lehányod magad?
- Nincs. Olyat még életemben nem csináltam. Másokat se... Úriember, ha már hány, elhány maga és mások mellett...

- Mármint a megrendelés miatt...
- Nem, nem. Nem így gondolom ezt...
Merő Béla: Tibor, gyere már!
Mindjárt!!! Azt gondolom a megrendelt mű egyáltalán nem szégyenletesebb, mint bármelyik más alkotás, ami csak úgy, kikívánkozik. A rosszul megírt darab a gyalázat. A megrendelés teljesítéséhez egyfajta profizmus kell, vagy visszafelé: profizmus nélkül nincs megrendelés. Attól rendelnek általában, akiről feltételezik, hogy kedvtől vagy ihletéstől függetlenül, minőségit produkál. Tehát, van mögötte referenciaanyag-halmaz. A színházi szöveg megalkotása akkor is alkalmazott műfaj, ha én találom ki, akkor is, ha más találja ki számomra, hogy mit kellene megírnom.
Merő Béla: fsziú-fszi (fütyült).

Miért lenne szégyen vagy gyalázat, egy film-forgatókönyvet megírni, egy novellát színpadra alkalmazni, bármilyen meglévő színpadi alkotást adott koncepcióhoz, illetve színházi körülmények közé simítani. A kérdésfeltevés álságos, de hát, ezt te is jó tudod. Nekem, mint írónak, aki alkalmazott dramaturg, egyébként is kötelességem a színházam számára bármiféle átírási-megírási felkérést teljesíteni. Az ihletet ráhagyom a rendezőre, a színészekre, illetve a közreműködő kollégákra. Enyém a munka, legyen övék az élvezet. De, mennem kell, hallod... és megyek...