Késő délután érkeztünk a Balaton Sound első napjára. Az este 6 órakor kezdődő Goldfrapp koncert előtt még bőven jutott idő arra, hogy körbejárjuk az ilyenkor még csak éledező fesztivált.

A hallott és látott dolgok összessége - ahogy egy ilyen rendezvényen talán mindig is lenni szokott -, vegyes volt. Találkoztunk habfürdőző és strandoló, önfeledt boldogságtól sugárzó fiatalokkal, és maga a környezet sem volt még túlzottan "lehasználva". Az MR2 Petőfi Rádió sátornál pedig már délután is kellemes hiphop klasszikusok szólaltak meg, igazán hangulatos keverésben. Azonban közeledett a Nagyszínpad nyitó-formációja, a Goldfrapp, akkor is, ha a Nap még magasan járt az égen.

Goldfrapp - kezdjük a negatívumokkal

Habár optimisták vagyunk, realisták is: a koncert, főleg az elején, nem volt elég hangos, és a hangszerek keverése is hagyott kívánnivalót maga után. Alison Goldfrapp hangja azonban már a fellépésüket indító Utopiánál bizonyított, és rögvest feledtette velünk az imént felsorolt problémákat.

Az együttes profin volt hangszerelve: láthattunk finoman és édesen nyavajgó szintetizátorokat, és telt hangú gitárokat. Szinte minden sávot élőben szólaltatott meg az együttes, és "életszagúan" improvizáltak is néha. Ugyanakkor nem győzzük elégszer leírni, hogy Goldfrapp énekhangja végig feledtetett minden bút és bánatot, és itt természetesen muszáj megemlítenünk a szintén szép hangú vokalistákat is.

A "stúdióban ízfokozókkal feltupírozott" énekhangok korában igazán megható volt ilyesmit hallani. Egyesek szerint igen rossz volt, hogy az egyórás koncertbe bele kívánták sűríteni az új lemez "danolászósabb" gitár és vonósközpontú békezenéit is, illetve az utóbbi évek elektropop darabjait is, "langyossá" téve így az összhatást.

Folyamatosan építkező, egyre feszesebb ritmusú számok csendültek fel, a hangulat egyre nagyobb perdülettel bírt. Azzal a megjegyzéssel viszont mindenképpen egyet tudok érteni, hogy a koncert túlontúl rövid volt, és nem ilyen korai időpontra kellett volna tenni. Azonban tán soha nem tudjuk meg, minek volt ez köszönhető. Mi persze így is le voltunk nyűgözve a produkció után.

Keményebb vizekre evezve

Újabb nagy ténfergés következett. Biztos pontunk ezúttal is az MR2 Petőfi Rádió sátor volt, ahol Superman rakta a szokásához híven különféle lemezeket. Éppen The King rockzúzdája után jött Aphex Twin Windowlicker-je, ezzel a dj talán a legkifejezőbben meg tudta ragadni a fesztiválok forgatagának előnyeit és hátrányait is.

Ezenközben egyre csak gyűltek az emberek, mi pedig gyorsan bemenekültünk a Red Lounge-ba, ahol már telt ház előtt adta nagysikerű koncertjét a Barabás Lőrinc Elektric. Tökéletesen pontos dubba áztatott nujazz szólt helyenként erősebb scratch-el és szép vokállal, live, időnként pedig live-back felállásban. Ez igencsak meg szokta osztani a hallgatóságot, hiszen aki arra vágyott, hogy minden élőben szólaljon meg pontosan, az örülhetett, aki viszont a koszos-zajos-csúszós "emberi" koncerteket szereti, azt meglehet, hogy hidegen hagyták a profi zenészek. Az idő viszont tovahaladt, egyre sötétebb lett, elközelgett a Massive Attack és töményszesz ideje.

Massive Attack

Sejtéseink uraltak minket a Massive Attack koncert előtt. Hallottuk, hogy nem fesztiválra való zenekar. Hallottuk, hogy már erőtlen a formáció, és csak összetöri a kedves hallgató álmait, ha ellátogat egy koncertjükre. Azonban erőt vettünk magunkon, és feszült figyelemmel hallgattuk végig a koncertet.

A hang tökéletesen szólt már, mind hangerő, mind keverés tekintetében. Jobbnál-jobb muzsikusok és énekesek vonultak fel váltásban, a számok az esetek túlnyomó részében friss hangszerelésben szólaltak meg, persze a klasszikussá kövült hangok-hangminták is felcsendültek. A vizuál, ahogy azt képeink is tanúsítják igazán lenyűgöző volt.

A Massive Attack és a töménytelen ledes üzenet. (még több kép)
© Fotók: Suhajda Gábor

Ledes feliratok suhantak el előttünk, néha magyar nyelven - az ékezetes betűk kihagyásával -, társadalmi célú üzenetekkel. Kérdés, hogy mi volt ennek a funkciója. "Megmenteni" akarta a zenét vagy fokozni és színesíteni? Minket - személy szerint - fárasztottak már az üzenetek a szabadságról és az emberiségről, azt pedig különösen behízelgőnek éreztem, hogy 3d trágár szavakkal illette "a nácikat, akik szétverték Budapestet" - meglehet, nem pontos az idézet. Akárhogyis, de a koncertre jöttünk végül is, és egy koncert alapvetően és megváltoztathatatlanul arról szól, hogy a zenészek eljátszák a zenéiket. A "slágerszámok" működtek, ahogy mindig is, ehhez nincs is mit hozzáfűzni. Az összkép itt is pozitív volt, ahogy a Goldfrapp koncertnél is.

Ezután jött utolsó Odüsszeia-jellegű bolyongásunk. Elkaptunk valamennyit a Koop koncertből is, itt igazán jó ellenpontként láthattuk az együttest: nem pejoratívan szólva "vízparti koncerthangulatot" teremtettek, és ez műsoruk alatt végig tartható is volt. Végtagjaink megpihentetése és némi elméleti diszkutálás után következett volna Richie Hawtin, aki sajnos időjárási okokból kifolyólag nem tudott eljutni Frankfurtból a fesztiválra. Hosszú séta következett a vasútállomás felé, ahol már csak a gyep, a fák, a vízpart és a távoli, "kihasználatlanul heverő" mezők látványa simogatta az egész napos vizuális ostromban megfáradt szemeinket.